HTML

Parkett.Blog.hu

Gazdaságról, tőzsdéről egyszerűen.

Friss topikok

Linkblog

2009.09.03. 15:14 midas

Mi is a tőzsde? I. rész

Mi a célom?

Úgy gondoltam, hogy ismeretterjesztő jeleggel bemutatom, a tőzsdék túlmisztifikáltnak és átláthatatlannak tűnő világát. Célom, hogy meg szeretném mutatni, hogy a valóság ennél sokkal egyszerűbb. Az első bejegyzésben megpróbálom röviden összefoglalni a tőzsdék történetét.

Tőzsde történelem

Egy kis tőzsde történelem:

Habár részvénytársaságként értelmezhető vállalatot, már a római patricius családok is alapítottak közsolgáltatások, építkezések finanszírozására.

A mai értelemben vett első részvénytársaság a Kelet-Indiai Társaság volt, amelynek részvényeit 1602-ben bocsátották ki, az Amszterdami Tőzsdén. Már ezt megelőzően is kereskedtek terményekkel és állampapírokkal, a XIII. században velencei bankárok állampapíroknak piacot szerveztek. Azonban az amszterdami börze (kép - Amszterdami Tőzsde jelenlegi épülete) megalakulása óta beszélhetünk a klasszikus értelemben tőzsdéről.

1688-ban megalakult a Londoni Tőzsde, majd 1792 a New York-i tőzsde is. Ezután sorra alakultak Európa nagyvárosaiban tőzsdék. Frankfurt, Párizs (1801). A Budapesti Értéktőzsde megkésve 1864-ben alakult meg, amelyet sokan a kiegyezés előszeleként értelmeztek.

 

Következő bejegyzéseimben a tőzsdék felépítését működését magyarázom majd.

 

Szólj hozzá!

Címkék: gazdaság bank válság befektetés részvény tőzsde részvénytársaság befektetők börze bankok banki alakulása


2009.08.03. 16:01 midas

Amerika. NE!

Az amerikai részvények hozamát jelentősen befolyásolja a dollár árfolyama. Az elmúlt két év dollár erősödése nem volt más, mint a befektetők kockázatéhségének drasztikus csökkenése. Azonban az alagút vége már látszódik a nyersanyagpiacok új erőre kaptak, ami a legjobb jele az ipari termelés növekedésének.

Dollár index, nem más, mint a svájci frank, az euró, az angol font, a kanadai dollár, a svéd korona, és a japán yen „kosarához” viszonyított dollár. Az index a 6 legnagyobb volumenben kereskedett deviza párból áll.

A deviza párok 10 éves árfolyamán is jól látszik a dollár értékvesztése.

Emiatt, egyszerűen nem érdemes deviza-külföldieknek dollárban befektetni. Ez mind igaz forint és euró alapon is.

Mi szól a dollár gyengülése mellett?

1. Amerika a világ legnagyobb importőre, így dollárral fizet az importőröknek, amit     nekik rögtön külföldi devizára kell váltaniuk. Ami dollár eladás és egyéb vételét jelenti.

2. Az infláció kérdése, amit köztudottan Amerikában erősen kozmetikáznak. Gyorsan beláthatjuk, hogy az elmúlt években történt kisegítő csomagok is dollár billiókra rúgnak, nem is beszélve a folyamatos költségvetési deficitről

 

Szólj hozzá!


2009.07.27. 16:18 midas

USA, újabb ingatlanboom?

Az újépítésű ingatlanok eladásai jelentősen, majdnem +11%-kal nőttek júniusban az előző hónaphoz képest. Elemzők szerint 353 ezer új otthon eladását várta, a valóság azonban 385 ezer, amely nagyon jókor érkezett hír volt. A múlt heti tőzsdei emelkedés után ez a pozitív hír újra, begyújthatja az emelkedés rakétáit.

Szólj hozzá!


2009.07.22. 16:55 midas

"BIG FOUR" negyedéves gyorsjelentései

Big Four, azaz a négy legnagyobb amerikai bank (JP Morgan Chase, Citi Group, Bank of America és a Wells & Fargo) negyedéves gyorsjelentése szerint, mind a négy nagy hitelintézet profittal zárta a második negyedévet. Ugyanakkor a Morgan Stanley negatív értékkel zárta a negyedévet. A negyedéves bevételének 72%-t dolgozói kompenzációként fizette ki, mert az állami kisegítéskor a béreket azonnal 50%-kal csökkentették.
 

                                   milliárd dollár

JP Morgan Chase          2,70 (2,00)*

Citi Group                    3,06 (2,59)*

Bank of America          3,22 (3,41)*

Wells & Fargo              2,58 (1,75)*             

                                                              *egy évvel ezelőtt


A bankok annak ellenére is profitábilisek maradtak, hogy az állami kisegítést folyamatosan fizetik vissza. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a toxikus papírokat kivezették a bankok könyveiből.

Credit Suisse a legnagyobb svájci bank is hatalmas profitot könyvelhetett el köszönhetően a értékpapír kereskedelmi divíziójának. Ugyanakkor a UBS a válságot a jelzálogpiaci kitettsége miatt legjobban megszenvedő bank valószínűleg még mindig veszteséggel zárja a második negyedévet.
 

 

Szólj hozzá!


2009.07.22. 11:39 midas

Tovább nőtt a befektetők kockázatéhsége

Egy a bloomberg által közölt felmérés szerint a befektetők kockázatéhsége újra növekszik. Első számú célponttá lépett elő Ázsia, köztük is Kína, India szívja magába az invesztorok tőkéjét. A tanulmány kitér arra is, hogy a megkérdezett szakértők 44%-a szkeptikus az európai felépülés sikerességét tekintve, azonban az USA-t tekintva ez az arány csak 20%. Kelet-Európa továbbra is forró övezetnek számít a maga 71%-os minősítésével, míg Kínáról és Indiáról 70% optimistán nyílatkozott.


Érdekes, hogy a befektetők szerint a kínai valuta, a yuan és a dollár erősödésére számítanak. A yuannal teljes mértékben egyet is értek, de a dollár erősödésére számítani eléggé logikátlan. Semmi nem indokolja, az elmúlt 2 évben a dollár erősödése is kizárólag csak annak volt köszönhető, hogy még mindig biztonságot kötik össze a dollárral.

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása